A “Civilek hete” rendezvénysorozat keretében szervezett civil programok célja volt, hogy a településen működő klubok, körök, csoportok megismerjék egymás tevékenységét, kapcsolatot alakítsanak ki egymással. A rendezvénysorozat ugyanakkor arra is alkalmas lett, hogy ezek a közösségek a településen lakók számára is megmutathatták magukat, történetüket, tevékenységeiket. A hét programjai a civilekről szóltak. A rendezvény támogatására intenzív média kampány lett szervezve, amely népszerűsítette a programokat, eseményeket. A “Civilek hete”, mely 2021. november 22 és 28. között lett megtartva, magába foglalta a karácsonyi előkészületeket, településünk közterületeinek közös díszítését. Folyamatában megrendezésre került a XXVIII. Karafitty Népzenei Találkozó online módon, valamint az I. advent is.
“Közösségek Bajomban” címmel kiállítást szerveztünk, melyben bemutatkoztak a helyi civil szervezetek, egyesületek személyes részvéttel, valamint tárgyi eszközök bemutatására is sor került (oklevelek, fotók, érmék, kupák stb.). A kiállítást folyamatosan látogatták kisebb-nagyobb csoportok, fiatalok és idősebbek egyaránt.

Megszakítás